Légtechnika, amit nem a cirkuszban mutatnak be

légtechnika
Légcsatorna, amin keresztül az épület lélegzik
2017-10-25
A légtechnikai rendszerek üzemeltetése és karbantartása!
2024-04-15

Amikor a légtechnikai csövekről van szó, főleg Budapesten, akkor sokan hajlamosak a bámulatos cirkuszi produkciókra gondolni.

Nos, az igazság az, hogy bár a légtechnika is levegővel foglalkozó szakma, és a légtechnikai csövek beszerelése is sokszor akrobatikus mozgásokat, esetenként cirkuszi táncosokat megszégyenítő ügyességi mutatványokat igényel, mi mást értünk légtechnika alatt.

A légtechnikai elemek tulajdonképpen vastag csöveket jelentenek, melyeket hengerített fém lapokból állítunk elő. A légtechnikai csövekhez pedig kiegészítők is tartoznak: ilyenek például a laposvas karima, a hangcsillapítók, a szellőzőrácsok, légszelepek, rácsfogadó dobozok, anemosztátok, illetve számtalan más egyéb különböző alakú és anyagú idom és szerelvény.

A légtechnikai csövek felhasználása pedig többféleképpen történhet. Alapvetően azonban egy dolog köré csoportosul: ez pedig a levegő irányváltoztatása. Több okból lehet szükség arra, hogy a levegőt megmozgassuk, hiszen a levegő lehet túl kevés, túl sok – vagy inkább túl kellemetlen, illetve az is lehet, hogy „megáll a levegő”.

– Ha a levegő túl kevés, például egy zsúfolt gyárban vagy tárgyalóteremben, bizonyos aluljárókban vagy csarnokokban, illetve egyéb olyan, ablaktalan helyiségekben, melyek sok embert fogadnak be, akkor a levegő pótlására, azaz légbefúvásra van szükség. A légbefúvó berendezéshez pedig szükség lesz a légtechnikai csövekre is.

– Ha az adott légtérben tartózkodni azért nehéz, mert túl sok pára, gőz, esetleg kellemetlen illatanyag szabadult fel, akkor az elszívó berendezésekhez lesz szükség a légtechnikai csövekre. Ilyen helyiségek lehetnek például a panellakások vagy a kollégiumok ablaktalan konyhái illetve fürdőszobái, forgalmas fodrászszalonok, vagy az uszodák, edzőtermek zuhanyzói.

– Bizonyos helyzetekben pedig a levegő megmozgatására, átmozgatására van szükség. Erre tipikus példa a nyári forróság. A különböző elven működő ventilátorokhoz illetve légkondicionáló vagy klímaberendezésekhez ugyanis szintén fontosak a légtechnikai csövek. Fontos tudni azonban, hogy ma már bizonyos légkondicionáló berendezések arra is képesek, hogy gyakorlatilag fordítva működjenek, ezáltal, amikor arra van igényünk, akkor nem csak hűteni, hanem fűteni is tudják a szobánkat vagy az irodánkat.

– Érdemesnek tartjuk még megemlíteni, hogy a modern, professzionális, illetve megfelelően karbantartott légtechnikai csövek illetve berendezések arra is alkalmasak, hogy a zsúfolt helyiség levegőjét tisztítsák, valamint az ilyenkor óhatatlanul is megjelenő bacilusokat, egyéb káros anyagokat és illatokat megszűrjék. Így nem csak kellemesebb, de egészségesebb is lesz az együtt tartózkodás, ezáltal pedig hatékonyabb a munkavégzés.

Láthatjuk tehát, hogy a légtechnikai csövek számos helyzetben segítenek nem csak a komfortérzet növelésében, de abban is, hogy elviselhetőbbek és egészségesebbek legyenek a zsúfolt életterek. Amennyiben önnek fontos a családja, illetve a dolgozóinak kényelme és egészsége, ha szeretné, hogy elégedettebbek és boldogabbak legyenek, jól teljesítsenek, akkor érdemes a megfelelő légtechnikai berendezést beszereltetnie! Forduljon hozzánk bizalommal: nem véletlenül mi vagyunk az egyik legrégebb óta működő cég az országban, aki légtechnikai csövekkel foglalkozik!